Ismerje meg Moon tiszteletes és Moon asszony gyermekeit
Moon Hyo-jin
1962-ben, Koreában született Moon Hyo-jin, Moon tiszteletes és Moon asszony legidősebb
fia. Szenvedélyes zenész, előadó és producer. Moon Hyo-Jin több
mint egy tucat albumot jelentetett meg, számos dokumentumfilm producere, és ezernél
is
több dalából egy zenei katalógust hozott létre. 1987-ben a CARP elnökeként egy
emlékezetes megmozduláson diákok ezreit vezette a berlini fal elé, tiltakozva a megosztottság ellen. Moon a Manhattan Center Productions
(MC) igazgatótanácsának elnökeként ezt a szervezetet Koreában és Japánban is megalapította.
2008. márciusában szívelégtelenség miatt váratlanul elhunyt.
Moon Hyung-jin Sean
A Családok Szövetsége elnöke és ügyvezető igazgatója
Moon Hyung-jin tiszteletes New Yorkban született, és Moon tiszteletes és felesége
hetedik és legfiatalabb fiúgyermeke. A BA fokozatot a Harvard egyetemen, a MA
fokozatot a Harvard Hittudományi Főiskolán szerezte meg.
Hyung-jin a Családok Szövetsége a Világ Békéjéért nemzetközi elnöke, édesapja őt választotta ki arra, hogy az ő vallási munkásságának folytatója legyen.
Hyung-jin tiszteletes és felesége, Lee Yeon-ah minden vasárnap nagy népszerűségnek örvendő istentiszteleteket tartanak Szöulban koreai és angol nyelven.
A Világvallások Harvardi Központjában megismerte a koreai buddhizmus Dzsogje rendjének vezetőjét, nagytiszteletű Bub Dzsangot, és érdeklődését megragadta a buddhizmus. Nagy odaadással mélyült el e vallásban és gyakorolta. Magasan képzett a harcművészetben is, amit fiatal évei óta művel.
Hyung-jin három könyvet adott ki. Moon tiszteletes fiaként átélt személyes élményeit egy novellás kötetben jelentette meg A kopasz fej és az eper (A Bald Head and a Strawberry) címmel. A pillanat (The Moment) egy fényképalbum apjáról, A mennyei harmónia otthona (The House of Heavenly Harmony) pedig útmutatást ad a vallásos élet és gyakorlat, valamint a férj és feleség, a szülők és gyerekek közti szeretetteljes kapcsolatok kialakítása terén. Feleségével Szöulban élnek, öt gyerekük van.
Moon In-jin
A Családok Szövetsége elnöke és ügyvezetője az Egyesült Államokban
Moon In-jin, Moon tiszteletes és Moon asszony 13 gyermeke között a harmadik.
Dél-Koreában született, és 1973-ban családjával a New York állambeli Westchester
County-ba költözött. Házasságában Dr. Park Jin-sunggal kapott áldást 1984-ben.
Öt gyermekük született.
In-jin tiszteletes a Columbia egyetemen filozófiát és politikatudományokat tanult, majd a Harvard Egyetemen kitüntetéssel diplomázott vallástudományokból (Harvard Divinity School).
Gyermekeit otthon, magántanulóként iskoláztatta, és sok éven át a feleség és anya feladatainak szentelte magát. Gyerekei közül ketten, Rexton és Ariana a Harvard egyetemen tanulnak, de zenei tehetségük is figyelemre méltó. A világot bejárva koncerteket adtak és nemzetközi versenyeken vettek részt. Ebben az időszakban történt, hogy édesanyjuk a zene iránti szeretete által ihletve Japánban megalapította a Fiatalok koncertjei a világ békéjéért és az eszményi családokért nevű szervezetet. Ennek 10 éve, és mostanra már anyagi támogatást is tudnak mozgósítani, hogy tudományos, sport és előadó művészi ösztöndíjjal jutalmazzák az arra érdemes diákokat.
Két másik gyereke díjnyertes tájképfestő. In-jin maga is szerez dalokat, és az egész családnak nagy élvezetet jelent a közös éneklés és zenélés.
2008 áprilisában lett a New York városban lévő Manhattan Center ügyvezető igazgatója, ahol nagyon sikeres szerkezeti átalakítást vitt végbe.
2008 augusztusában lett kinevezve az amerikai HSA-UWC (Egyesítő Egyház) elnökévé és ügyvezető igazgatójává. Az azóta eltelt időben izgalmas lelki szolgálatot épített ki "Szeretni az életet" névvel, amely Isten igaz szeretetének átöröklésére buzdít. Az egyesítős gyülekezet főpásztoraként szolgál országszerte, emellett a HSA-UWC és számos leányvállalata ügyvezető igazgatója is.
Moon Kook-jin
Moon Kook-jin volt az utolsó a Moon családban, aki Koreában született,1970-ben.
A családjával 1973-ban költözött az Egyesült Államokba, és A New York állambeli
Westchester-ben végezte általános és középiskolai tanulmányait. A Harvard egyetemen
a közgazdaság-tudományra szakosodott, MBA diplomáját a floridai Miami Egyetemen
szerepte meg.
Kook-jin kivételes képességekkel rendelkezik a vállalatirányítás terén, és jelenleg a modern vállalat- és szervezetfejlesztés legjobb módszereit ülteti át az Egyesítő mozgalomba. Koreában az Alapítvány a HSA-UWC támogatására elnöke és ügyvezetője. Az Egyesült Államokban a Saeilo Enterprises Inc. elnöke. A Young Jin Moon jótékonysági alapítvány elnökeként is szerepet vállal, mely tanulmányi ösztöndíjakat biztosít a szemináriumi hallgatók számára, és számos non-profit szerveződést is támogat. Rockland County-ban él feleségével, Park Ji-hye-vel és négy gyermekükkel.
Moon Hyun-jin Preston
Moon Hyun-jin Preston 1969-ben született Koreában, és 1973 óta, amikor családja
az Egyesült Államokba költözött, itt él. A Columbia Egyetemen diplomázott
1995-ben, a Harvardon (Harvard Business School) MBA-t, majd az Egyesítő
Teológiai Szemináriumban vallásoktatói diplomát szerzett. A koreai Sun Moon Egyetem díszdoktora.
Moon Sun-jin
Moon Sun-jin az Egyesült Államokban született és a New York állambeli Westchester-ben
nőtt fel. Elismert csellista. A Harvard Egyetemen kitüntetéssel diplomázott pszichológiából. Férjével, Pak In-sup-pal együtt aktív szerepet
vállalt
az Egyetemes Béke Szövetsége békéért tartott beszédkörútjain, és több mint száz
országot keresett
fel Moon tiszteletessel és Moon asszonnyal, a gyermekeikkel és az unokáikkal.
Moon Yeon-jin
Moon Yeon-jin az Egyesült Államokban született és a New York állambeli Westchester-ben
nőtt fel. Moon kisasszony a New York Egyetemen (New York University) diplomázik
újságírásból és közgazdaságtanból. Aktív szónokként vett részt a Moon család három
nemzedékét érintő világkörüli béke beszédkörúton.
Moon Jeung-jin
Moon Jeung-jin az Egyesült Államokban született és ő a tizennégy gyermek közül
a legfiatalabb. Szónokként vett részt a Moon család három nemzedékét érintő világkörüli
béke beszédkörúton. Moon kisasszony a Boston Egyetemen (Boston University) diplomázik
pszichológiából.